Interjúk, Cikkek

 

José Antonio Primo de Rivera 74 éve gyilkolták meg.

" José Antonio Primo de Rivera 1903. április 24-én született Madridban. Édesapja Miguel Primo de Rivera (1870-1930) korlátlan hatalommal rendelkező államfő, 1923 szeptembere és 1930 januárja között, Spanyolországban olyan nemzeti rendszert vezetett be, amelyben a „HAZA, HIT, KIRÁLYSÁG” hármas jelszava alatt egyesítette népét! Szülővárosában tette le ügyvédi vizsgáit, majd hivatásának élt.

 Édesapja halála után testvéröccsével (Miguel) és annak feleségével (Anna) együtt az elhivatottak lelkesedésével szálltak harcba a spanyol zsidó-kommunista uralom ellen. Ám amikor az 1931-es választásokat megnyerte a köztársaságiakat, a szocialistákat és a polgári radikálisokat tömörítő baloldal, hazafias kötelességének eleget téve a politika felé fordult. Tisztán látta a sötét veszedelmet, mely hazáját fenyegette. Tudta, hogy az irigységre, önzésre, igazságtalanságra épülő bolsevizmus mérhetetlen szenvedést, vért, halált jelent. Figyelme kora nacionális és népjóléti gondolati pillérekre épülő világnézetei: a német nemzetiszocializmus, az olasz fasizmus és a román légionarizmus felé fordult. Felismerte, hogy e számos hasonlatosságot mutató, ugyanakkor egymástól alapvető tételekben különböző elvi rendszerek lényege a boslevisták által hirdetett, a nemzeteket szétziláló osztályharc kiküszöbölése a nemzeti és a szociális gondolat és tett szintézise által. E szintézis veleje, hogy csak az a magatartás lehet igazán nemzeti, mely szolidáris elesett nemzettársainkkal, s a szegényebbek számára is megteremti az esélyt arra, hogy önnön tehetségükből, erejükből hasznos, elégedett építőmunkásai lehessenek hazájuknak, népi közösségüknek.  

E fontos felismerés alapozta meg a falangista világnézet, majd végül e gondolatiság mozgalma, a Falange Espanola megszületését, mely 1933. október 29-én a madridi Comedia Színházban bontotta ki zászlaját. Ezen már szerepelt a mozgalom jelképe: a társadalom alapegységeit (egyén, család, lakóhely, hivatás, haza) jelképező öt nyílvessző egy, a földművelést és a teremtő, alkotó munkát szimbolizáló járomban összefogva. A FALANGE ESPANOLA mozgalon célja az volt, hogy megdöntse a kormányt, ha a baloldali pártoknak sikerülne hatalomra kerülniük Spanyolországban. Hazafias eszméit két lapjában /F.E. (1934) és az ARRIBA (1935)/ hirdette, de hamarosan betiltották az említett sajtóorgánumokat. Ezt követően gyűléseken szónokolt országszerte és beszédeket mondott a Cortes-ben (Parlament), melynek 1933-ban tagja lett.
Ez tökéletes szimbólumnak bizonyult, hiszen a Falange e természetes tagolódásból indult ki, s azt hirdette, hogy a politikai pártok természetellenes képződmények, a nemzetet mesterségesen megosztó és félrevezető alakulatok, ezért el kell tűnniük. (Ugyanígy vélekedett száz évvel korábban gróf Széchenyi István is, ki szerint a pártoskodás tette tönkre Európát.) A Falange szerint az ember természetes közösségei család, lakóhely és foglalkozás alapján alakulnak ki. A falangisták a különböző társadalmi rétegek együttműködésére és a hierarchia megtartásával a társadalomba való betagolásukra törekedtek, s ezt a felfogást nemzeti szindikalizmusnak nevezték el. Szerves összetevője volt e világnézetnek a királyság intézményének feltételek nélküli védelmezése, a katolicizmus és a nacionalizmus is. „Legyünk spanyolabbak, mint valaha voltunk!” – vallotta José Antonio Primo de Rivera, ki szerint a nemzet egy küldetés-egység az egyetemesen belül, s ezt a küldetést a lehető legtökéletesebben beteljesíteni szent kötelesség.

E világnézet s mozgalma érthető módon kivívta a bolsevista gazemberek gyűlöletét. A Falange és vezére, José Antonio Primo de Rivera legfőbb céltáblájukká vált. Spanyolország máskülönben is teljes zűrzavarba süllyedt, napirenden voltak gyújtogatások, jobboldali vezérek és egyházi személyek elleni merényletek. José Antonio Primo de Rivera ekkor már képviselő volt a Cortesben, ahol bátran szorgalmazta a vörösökkel szembeni határozott fellépést. 1936-ban a kommunistákból, szocialistákból, anarchistákból és liberálisokból álló úgynevezett Népfront nyerte meg a választásokat, minek következtében a terrorista cselekmények még inkább elszaporodtak. Primo de Rivera, ekkor elvesztette parlamenti mandátumát és nem sokkal később le is tartóztatták. Börtönbüntetése idején újraválasztották, de a zsidó-kommunisták semmissé nyilvánították jelöltségét és a FALANGE ESPANOLA-t föloszlatták! Ekkor csaptak le leggyűlöltebb ellenfelükre, a falangisták vezérére. Illegális fegyvertartás vádjával elhurcolták, megkínozták, majd egy, a söpredékből verbuvált „népbíróság” döntése nyomán Alicantéban 1936. november 20-án meggyilkolták.

A spanyol polgárháború kitörésekor a börtönben tartott Primo de Rivera-t rögtönítélő bíróság elé állították és a „köztársasági” kivégzőosztagok, 1936. november 20-án, agyonlőtték. Olyan határozott léptekkel ment a vesztőhelyre, hogy a kivégzésre vezényelt katonák közül az egyik kiejtette kezéből fegyverét! José Antonio Primo de Rivera 33 esztendősen, krisztusi korban adta életét hazájáért, nemzetéért, tiszta elveiért. Szimbolikus ez: a vezért meggyilkolták, de szellemiségét és az általa létrehozott Falange-ot nem tudták eltaposni, s a később kitört polgárháború végül a keresztény és nemzeti erők győzelmével végződött, jelentős részben a falangista milíciáknak köszönhetően, kik Movimiento néven egyesültek a nemzeti erők többi árnyalatával, hogy diadalra segítsék Francisco Franco Bahamnote tábornok seregeit. A szellem diadalmaskodott a testen, az élet a halálon. ARRIBA ESPANA!, azaz Ébredj Spanyolország! voltak utolsó szavai. Testvéröccsét (Miguel) tízévi, sógornőjét (Anna) pedig hatévi fegyházra ítélték.

Francisco Franco (1892-1975) tábornok nemzetiszocialista Spanyolországa mártírnak tekintette és ideológiájának alapjait Primo de Rivera beszédeiből és cikkeiből merítette, melyeket 1944-ben adtak ki „OBRAS COMPLETAS” címmel. Máig szerettel és tisztelettel éneklik Spanyolország-szerte a Falange dalát, melynek szövegét maga José Antonio Primo de Rivera írta. Címe önmagáért beszél: Cara al Sol (Arccal a Napnak). E hősi életszemlélet mindennapi gyakorlása kötelessége ma is minden szilárd hitű, tiszta erkölcsű jobboldalinak." ( forrás: metapedia)

 

 

 Halottak napja...

 

 Tavalyhoz képest, az az észrevételem, hogy többen voltak kint a temetőkben, mint szoktak. Talán, kezdenek rájönni az emberek arra, hogy mi is az elmúlás. Az emberek, ilyenkor kimennek a rokonokhoz, családtagokhoz, barátokhoz. Gyújtanak  egy gyertyát, mondanak egy imát értük, vagy csak simán a kellemes emlékképeket hozzák maguk elé. Én is így tettem. Viszont sajnálatos módon rá kellett döbbennem, arra, hogy ilyenkor sem hagynak nyugvást az embernek. Az egy nappal ezelötti virágokat letépdesték, napokban lehetett hallani sok-sok sír rongálásról, mint például ami történt a fehérvári katonai temetőkben is... Vandálok törtek és zúztak... Ilyenkor el kell azon gondolkodnunk, hogy valójában, hová is tart az emberiség, ha már egy ilyen napot sem lehet bensőséges nyugalomban eltölteni...

 

 Time of truth & Aryan Sister unity presents




Kedves barátnőim.


Az elmúlt évek nem hoztak változást a női NS téren.Sajnos már nem működik olyan erőteljesen a WAU mint valaha. A mozgalomban lévő nők visszavonultak, tevékenységük és egyáltalán az egész értelme feledésbe merült.Az okok különbözőek : ivás, kurválkodás, passzivitás a mozgalommal, tanulással, életváltozással, értékrenddel és a célokkal  szemben.Az értékek mintha kivesztek volna a mozgalom szebbik oldalából.Hisz a reneek élete nem az, hogy minél  kihívóbban öltözzenek fel a rendezvényekre vagy koncertekre, vagy egyes emberek hátsó felét nyalják illetve hogy úgy viselkedjenek mint egy rongy.Sajnos ehhez hasonlót látok szinte minden országban és rendezvényen.Hisz egy nőnek nem arról kell "szólnia" , hogy felszedjen valakit egy éjszakára, talán még a nevét se tudja, mert matt részeg-re itta magát aznap este.Természetesen nem az összes nő ilyen.De ahogy fentebb említettem, ez csak kettő a sok közül.Ezeknél a nőknél fel kell ébreszteni a női büszkeséget.Az életben akkor élje ki magát az ember amíg fiatal, de sajnos ezeket az undorító módszereket egyre gyakrabban látni.A férfiak és a nők mindenek előtt egymáshoz tartoznak, denem az alsóbbrendűség és az emberi méltóság árán. Éppen az ehhez hasonló dolgok miatt dolgozok szívesen együtt az Aryan Sister Unity-vel, hogy ez a helyzet megváltozzon. Nagyon sokszor hallottam ahogyan sok lány és nő panaszkodott, hogy : 'De hát nálunk nincs is semmilyen női szervezet..'és  még egyéb módon mentegetőztek.Na de most itt az idő aktívnak lenni és új barátnőket szerezni, tanulni és kialakí-tani egy reális élet és jövőképet.Talán hülyeség lenne, ha elkezdenék gyereknevelésről vagy hasonlóról írni, mikor még egyikőnknek sincs gyermeke.Biztosan lesz az oldalon interjú, vagy cikk az édesanyákkal/ról, akik szívesen megosztják velünk tapasztalataikat. Az Aryan Sister Unity mint új szervezet nem olyan nagy még a magyar szcénán, mivelhogy még nincs is itt régóta. Az ő növekedésükben Ti is részt vehettek fehér rózsák.Ezidáig sajnos nem hallottam nagy érdeklődést a reneek-től. Itt az ideje változtatni, és ehhez minden lehetséges eszközt bevetni!Akár cikk formájában, vagy együttműködéssel az ASU-val, saját ötletek vagy a szórólapok nyomtatásának és szétosztásának segítségével.Sok lehetőség van, csak rajtatok áll, hogy az aktivizmus mely módját választjátok.Meg kell mutatnotok Nektek Nőknek, hogy ti is megérdemlitek a tiszteletet a mozgalomban.Segíteni és támogatni kell egymást, és nem versenyezni. Nővérek lesztek egy harcban és össze fogtok tartani mint egy család.

Ne felejtsük Valkyrie Mitford és a WAU üzenetét.

'..Mert a fehér árja nők szépsége nem tűnhet el a Földről..' /David Lane/

R - Time Of Truth






Time of truth & Aryan Sister unity presents




Milé kamarátky.

Udalosti v posledných rokoch na NS ženskej scéne sa veľmi nezmenili.Bohužiaľ už tak výrazne neposobí ani WAU ako voľakedy.Ženy v hnutí upadli do ústrania, ich aktivita a celkový význam klesli na samé dno.Dovody sú rozne: Chlastanie, kurvenie, nezáujem o aktivizmus, vzdelávanie, o zmenu života, vedomosti a životné hodnoty a ciele.Tie to všetky veci ako by sa vytratili zo vnútra tej nežnejšej časti tohoto hnutia.Veď život renee nie je len o tom ako sa čo najvyzývavejšie obliecť na akciu alebo koncert ,pchať sa niektorým ľuďom do riti alebo sa správať ako posledná handra.Bohužiaľ podobné situácie vídavam stále častejšie takmer na každej scéne v každej krajine.
Veď žena nemá byť len o tom aby si niekoho nabalila a vyspí sa s ním a možno ani nevie ako sa ten dotyčný volá a je napitá ako sviňa.Samozrejme nie každá jedna je taká.Ale ako som už spomínal vyššie toto sú len dve veci z mnoha.Treba začať u týchto žien prebúdzať TO aby začali objavovať svoju ženskú hrdosť a prezentovať ju do reality.V živote si treba užívať kým je človek mladý ,ale bohužiaľ tieto odporné sposoby je vidno čoraz častejšie.Muži a ženy za každú cenu k sebe patria ,ale nie za cenu podradnosti a neľudskej nedostojnosti.
Práve koli podobným veciam veľmi rád spolupracujem s Aryan Sister Unity ,aby sa zmenila táto situácia.Veľakrát som počul ako si mnohé sťažovali ,že: Veď , ale mi tu nemáme žiadnu takú ženskú organizáciu a podobné výhovorky.Avšak teraz je tu možnosť ako byť aktívna a spoznávať aj iné kamarátky ,vzdelávať sa a mať nejakú reálnu predstavu o živote a svojej budúcnosti.
Bolo by asi hlúpe aby som to začal písať o nejakej výchove detí a podobne, keď ani jeden z nás nemá ešte svoje dieťa.Určite sa na stránke budú pripravovať aj podobné materiály v spolupráci s nejakými matkami, ktoré budú ochotné sa podeliť so svojimi skúsenosťami.
Aryan Sister Unity ako nová organizácia mala a ešte aj má pomalší rozbeh kedže nie je ešte tak dlho na scéne.
Na jej raste sa možete podieľať aj Vy biele ruže.Doteraz som bohužiaľ nepočul o nejakom veľkom záujme zo strany renee.Je čas to zmeniť a pomocť všetkými možnými prostriedkami.Či už to budú nejaké články ,spolupráca s ASU ,vlastné nápady alebo pomoc s tlačením a rozdávaním letákou.Možností je veĺa záleží len od vás ,ktorý sposob aktivity si vyberiete.Treba ukázať ,že aj Vy ženy si zaslúžite rešpekt v tomto hnutí.Treba si pomáhať a podporovať sa medzi sebou a nesúťažiť medzi sebou.Budete sestrami v jednom boji a budete spolu držať ako jedna rodina.
Pozdvhnime odkaz Valkyrie Mitfordovej ,pozdvihnime odkaz WAU.

..Pretože krása Bielej árijskej ženy nesmie zmiznúť z tohto sveta¨  /David Lane/


R - Time of Truth





Felhívás egy lengyel bajtársunk megsegítésére:


Üdvözletem!
Tudják nekem rengeteg eredeti kiadványom volt (lemezek, kazetták,...stb). Tudják én szerkesztettem az Odlam Skiny magazint, ami a 80as 90es években elég népszerű volt. Azért írok most Önnek, hogy segítséget kérjek. Kétszer is házkutatást tartott nálam a lengyel titkos rendőrség. Elkobozták a gyűjteményemet (ami "20méter" lemezből, kazettából,... stb. állt.) és megpróbálnak börtönbe zárni, és beállítani, mint a legnagyobb közellenséget Lengyelországban, azért mert az én gyűjteményem a legnagyobb politikai gyűjtemény. Próbálom védeni magam, de ügyvédi segítség nélkül, nehéz és eredménytelen. Saját zenei gyűjteményem volt, amit 30 év alatt szereztem be, voltak köztük igen ritka darabok, amiket nem lehet újravásárolni, ha nyerek ezeket vissza kapom. Sajnos, mint köztudott, az ügyvédek akkor segítenek, ha rendesen megvannak fizetve. Ezért kérem a támogatását. Néhány Dollár / Euró / Font az Ön számára nem nagy probléma ahogy én gondolom, de számomra ez jelenti az esélyt, a rendőrség elleni harcban, hogy így talán ha megnyerem visszakapom a gyűjteményemet.
Ha Ön tud és akar segíteni kérem küldje ide a támogatást:

PayPal (my account: odlamskiny@gmail.com)
vagy bank számla: (BIC: PKOPPLPW, IBAN: PL 94 1240 1239 1111 0000 1626 9178)
vagy a címen: Stolarska 22 G/5, 81-173 Gdynia, Poland (jól csomagolva)

Köszönöm a sok segítséget!

Üdvözlettel!
Tadeusz Bieszczad/Odlam Skiny/Lengyelország


English:


Hallo
some of You know me from co-operate with trade music (records, tapes, etc.), some of You know me from the editing a Odlam Skiny magazine (popular in the 80 s/90 s). Now I write to You with ask about help. I had a two visit of Polish secret police in my home. They confiscated me my collection of music (about 20 meters of records, tapes, etc.) and they try to send me to the jail as a public enemy nr 1 in Poland, because most of my records have a political view. I m trying to defend myself, but without help of lawyers it s not easy and effective. My collection of music I collected during a last 30 years and there are many rare records (no chance to buy them again), so I won t stop fight about get it back. Unfortunately, as You know, lawyers want cash for their help. From this reason I ask You about subsidy. A few Dollars/Euro/Pounds/other for You is not a big problem as I think, but for me it s a chance to win with secret police and get my collection
back. If You can and want please send Your subsidy to:
PayPal (my account: odlamskiny@gmail.com)
or bank account (BIC: PKOPPLPW, IBAN: PL 94 1240 1239 1111 0000 1626 9178)
or to my address: Stolarska 22 G/5, 81-173 Gdynia, Poland (good packed).

Thank You a lot for Your help. I will make it worth Your while after this confusion will finish.

All the best and greetings
Tadeusz Bieszczad/Odlam Skiny/Poland



A Kiértékelés:



Közel egy hónapos várakozás után lezártuk a kérdőívet. Első körben szeretném megköszönni mindazoknak, akik segítették a munkánkat. Több szervezetnek elküldtük a kérdőívet, hogy terjesszék, nehogy az a vád érjen minket, hogy csak a saját szimpatizánsaink közt terjed csak s így aránytalan lesz a végeredmény. Külön köszönöm azon oldalaknak akik kitették, vagy méltattak minket arra hogy egy válasz levelet küldjenek egy nemleges válasszal. Tehát köszönöm a Loyalty Recordsnak, Fehér Törvénynek, GYHC-nak, VE-nek, NSHC-revolution-nek, Aryan Sister Unitynek, Pax Hungaricának és az NS Ellenállásnak. Akit esetleg kihagytunk volna, kérem jelezze. Továbbá köszönöm azoknak akik vették a fáradtságot, és kitöltötték a kérdőívet. Személy szerint én több embert vártam volna, aki kitölti a kérdőívet, de ez így sikeredett... Összesen 79en töltötték ki. A végeredmény eléggé vegyes és érdekes lett.. Vannak értelmes, építő jellegű kritikák, viszont van olyan is akinek az intelligencia hányadosa vetekszik egy bolháéval...Nos akkor nézzük a kérdéseket és a válaszokat, több kommentárt nem fűznék hozzá mindenki vonja le a következtetést. Észrevételt, hozzáfűzni valót, kérdést a chatboxba várjuk, vagy eamilen...

1.kérdés:













2. kérdés:







3. kérdés:







4. kérdés:







5. kérdés:







6. kérdés:














7. kérdés: 







8. kérdés:







9. kérdés:













10. kérdés:













Köszönjük azoknak akik kitöltötték a kérdőívet!








 Szeptember 29. Barcelona:

2010. szeptember 29.-kén volt az utolsó általános sztrájk Spanyolországban a szocialista kormány reformjai ellen.

Barcelona városában, egy demonstráció után egy 20 fős balos csoport megtámadta a Libreria Europa (Europa könyvesboltot), ahol abban az időben (12:00 óra) csak egy ott dolgozó lány volt.

Az antifasiszták tojást, piros festéket, köveket dobáltak és botokkal tönkretették a könyvesbolt belsejét: könyvespolcokat, számítógépeket, fénymásolót és sok könyvet, cd-ket és dvd-ket dobáltak az utcára, illetve sértő szövegeket festettek fel az ajtó mellé.

A könyvesbolt alkalmazottját, aki az incidens alatt a helységben volt, felszólították, hogy hagyja el a helységet, majd elkezdtek tőrni zúzni és fenyegetőzni. "Azt mondtam nekik: Hívom a rendőrséget, erre ők azt felelték: Takarodj!" - magyarázta.

A rombolás nem tartott tovább tíz percnél, és a legtöbb gyáva is felismerhetetlen maradt a sötét ruházat miatt.

Miután elmenekültek több antifasiszták által gerjesztett zavargások törtek ki a város központjában. Kiégett rendőrségi autó, égő tartályok, kifosztott üzletek maradtak csak utánuk. Az előző szombaton a rendőrségi fogdát áttelepítették miután rájöttek, hogy ide gyűjtik a lázadókat. 60 személyt tartóztattak le, köztük több külföldit, a társaság fele korábban szerepelt már bűnügyi nyilvántartásban.

Az üzlet tulajdonosa Pedro Varela, elítélte a maszkot viselők támadását, főleg ha ez egy politikai és terrorista támadás volt.

Ezt az ember többször elítélték már revizionista és nemzetiszocialista propaganda miatt, noha az Alkotmánybíróság csökkentette az ítéletet. Az utolsó ilyen ítélet ellene az 2 év 9 hónap börtönbüntetés volt, de később a barcelonai bíróság csökkentette ezt 1 év 3 hónapra.

Ebben a könyvesboltban szinte minden szombaton szervezett konferenciákat, ahova külföldi vendégeket hívott, mint például:
David Irving, Manfred Roeder, David Duke, Gerd Honsik, Claude Nancy, Günther Deckert vagy Israel Shamir.

Ez volt a harmadik ilyen támadás, a mostani kár 300.000 €.

Néhány videó a könyvesboltról:
http://www.youtube.com/watch?v=IMD5zDwheck
http://www.youtube.com/watch?v=cjhglHybo18
http://www.youtube.com/watch?v=8J-qRZQZ4ys
Egy cikk fényképekkel befejezésnek:

http://www.patriootti.com/artikkeli/Aarivasemmistolaiset_mellastivat_barcelonassa

http://www.libreriaeuropa.es/

English:

"Last 29th of september there was a General Strike in Spain against the reforms made by the socialist government.

In the city of Barcelona, after a demonstration and taking advantage of the confussion produced by actions of the "Informative Pickets" a group of about 20 leftist had assaulted the nationalist bookshop Libreria Europa (Europa Bookstore) where at that moment (12:00)  there was only one girl that works there.

The antifasicists had eggs with red paint and tar, stones and sticks and had destroyed the bookshelves, the computers, a photocopier and many books, cds and dvds that were thrown to the street, as well as making offensive paintings next to the door.

A library employee, who was inside at the time of the incident, told that the attackers order him to go to the bottom of the facility before "start to smash everything," and threatening. him. "I said I would call the police, and they just told

me: go inside," she explained.

The assault did not last more than ten minutes and the cowards were wearing dark clothing and most to them were masked.

After that they have flee and with more antifascist they have provoked riots in the city centre, burning one police car, attacking the regional police, stealing shops, burning containers, with tactic of urban warfare and using as centre to regroup a building that was squatted the previous Saturday and that was cleared by the police after they realised it was being used by the rioters. There were 60 person arrested, some of them foreigners and half of the arrested had previous criminal records.

The owner of the shop, Pedro Varela, has condemmed this attack, masked as an action of the strike when it is really a terrorist attack and an act of policial hostility.

This men has been condemened several times for “revisionism propaganda” and “nationalsocialism propaganda” although the Constitutional Court reduced his condemm later. The last sentece agaisnt him is 2 years and 9 months in jail and later the Court of Barcelona lowered the sentence to 1 year and 3 months imprisonment.

In that bookstore almost all the Saturdays are organized conferences, and they have had foreing speakers like David Irving, Manfred Roeder, David Duke, Gerd Honsik, Claude Nancy, Günther Deckert or Israel Shamir.

This is the third attack in their history and the last attack caused dammages estimated in 300.000 €.

Some videos of the bookstore and the chaoten actions during the day.

http://www.youtube.com/watch?v=IMD5zDwheck

http://www.youtube.com/watch?v=cjhglHybo18

http://www.youtube.com/watch?v=8J-qRZQZ4ys

An article with photos in Finish:
http://www.patriootti.com/artikkeli/Aarivasemmistolaiset_mellastivat_barcelonassa


http://www.libreriaeuropa.es/"
  


Kik is azok az Autonóm Nacionalisták?
Sokakban felmerült a kérdés: Kik is azok az autonom nacionalisták? Róluk szeretnénk írni egy rövid felvilágosító cikket. Köszönettel vennénk, ha a tisztelt olvasó a cikk végén szereplő kérdőívet kitöltené. Németországban jelentek meg előszőr 2003 körül. Futótűzként terjedve rengeteg, helyen előfordulnak egész Európa szerte. Erősnek mondható a német, ukrán, orosz tér, de a cseheknél sem lehet őket elhanyagolni. Szomszédainknál is megtalálhatóak. S akkor kik is ők? Egy olyan szerveződés, ami a többi szervezetektől, pártoktól függetlenek. NS-ek, antikommunisták, antiantifák akik harcolnak, a multikulti ellen, a drogok ellen felszólalnak, kiállnak a természet- és állatvédelem mellett. Nem soviniszták, hisznek az Európai egységben. Továbbá antikapitalisták, elítélik a homoszexualitást, a pederasztiát. Nagyon aktív rétegnek nevezhetőek és elég kreatívak. Koncertek, előadások helyett megemlékezéseket, felvonulásokat szerveznek. Propagandájukat, szórólapozással, matricázással, street-arttal (graffiti) és egyébb leleményes eszközökkel terjesztik. Lényeg a kreativitás. Akcióik között megtaláható a szemétgyűjtés, esetleges rászorulók megsegítése (árvák), politikai foglyok melletti kiállás. A sportolás sem elhanyagolható tevékenység. Valakik foci tornákat szerveznek meg, vannak helyek ahol inkább a küzdősportokat kedvelik, van olyan is ahol a rugby illetve hagyományos versenyszámok - ilyen például a kötélhúzás - mennek.Az AN mozgalomnak nincsenek vezetőik, hiszen mindenki saját magáért felel, illetve csapatjáért. Nem nevezném őket szervezetnek sem, inkább szerveződésnek, ami sejtképződés elvét követi, de egymással kapcsolatban vannak. Röviden és tömören ők az autonóm nacionalisták.

Alábbiakban megmutatunk egy-két videót róluk. Fontos, hogy utána, ne felejtsd el kitölteni a kérdőívet! Kattints a kérdőív szóra! Válaszaitokat előre is köszönjük! A kérdőív lezárása 3-4 hét. A feldolgozás a válaszok számától függ...
Kérdőív:
Vagy: http://ripet.hu/feedback.php?kid=hulxofej4bh92fgw


 

 



Project Vandal interjú:



Üdvözöllek titeket magam és az ARHC nevében. Külön öröm nekem, hogy a kedvenc zenekarommal csinálhatok interjút. Hogy vagytok? Nem rég szerencsénk volt találkozni.


Szervusz!
Örülünk, hogy tudtunk eddig is találkozni és beszélni koncerteken és egyben megtisztelő a részünkről ,hogy válaszolhatunk Neked néhány kérdésre. Természetesen örülünk neki, hogy érdeklődés van irántunk s így, az emberek többet megtudhatnak a zenekarról.
Jól vagyunk, igaz a dobosunk most mellékvágányon van a törött kezei miatt, de bízunk a mielőbbi felépülésében és már várjuk mikor ül be újra a dobok mögé, hogy újra tudja pergetni a rock n roll ritmusait. Nagyon örülünk, hogy nemrég tudtunk találkozni és a koncerten és pár szót beszélhettünk...jó ismerős arcokkal találkozni, ilyen rendezvényeken melyek helyes célt szolgálják.



Meséljetek kicsit magatokról illetve a zenekarról. Megalakulás, albumok stb.

Röviden a zenekarról annyit, hogy 3 fiatal pozsonyi srác játszik benne akiket csakis a sors hozhatott össze
A dobos és az énekes főiskolások és jövőre végeznek, a gitáros, mint egyedüli dolgozó a zenekarban.
A zenekar 2004-ben alakult, akkor raktuk össze az első három akkordos OI számokat és ezzel együtt jött ki az első albumunk a Rock against sharp.
Idővel jobban összehangolódtunk és rá egy évre jött ki a második albumunk – Our cult - mely nagyrészt angol nyelven lett felénekelve. Ezután következett egy split album cseh és lengyel bajtársakkal, mely a Call of Nation cimet viseli. (a feljátszást és keverés Lengyelországba volt)
Következő CD a Proti systému (a rendszer ellen) mely anyanyelven jelent meg.
Rá egy évre a Bullseye következett (egész angol nyelven melyet a TB-records adott ki, úgyszintén mint az Our cult-ot is).
Tavaly jött ki a Väzeň doby (fogoly kora). (Az egész szlovák nyelven, eddigi visszajelzések nagyon pozitívak voltak, aminek persze örülünk).
Aktuális új albumunk a Back to the old times mely nemrég készült el és 13 számot fog tartalmazni angol nyelven (a műfaj igazi England style, tehát mindenkinek ajánljuk).
Jövőre tervezzük a hetedik albumunkat mely szlovák nyelven lesz, tehát elsősorban a hazai közönség örülhet majd.

Milyen zenekarokat hallgattok? Kik a példaképek, illetve kedvenc műfaj?

Biztos mint minden más fiatal zenekart, mindkét is sok dolog inspirált és szépséget találunk mint fiatalt mint öreg zenekarokba is. Ami a szívünkhöz közel áll az a Rock and roll, de kedvünkre játszik az öreg Punk is, kedvelt zenekarok és albumjaik pedig: Ultima Frontiera, PWA, Brutal Attack, Estripe Imperial, Sniper, Faustrecht és sokan mások.


Milyen gyakran léptek fel?


Kevesebbet koncertezünk, a tavalyi év jobb volt, tekintettel a csehországi megtorlásokat és a hazai helyzet végképp nem jobb. Szívesen járunk koncertezni ha időnk és kötelességeink engedik, reméljük a helyzet javul hogy az emberek többet járhassanak szórakozni.



Hallottuk, hogy dobosotoknak volt egy konfliktusa a helyi antifákkal. Ezúton is kívánjuk, hogy mielőbb gyógyuljon meg! Hogy történt az eset? Otthon Engerauban történt?

Igen a dobosunkat megtámadta az Antifa melynek következményében nem tudtuk lejátszani a koncertet Olaszországban. Esti órákban történt közel a házához, hátulról nekitámadtak pálcákkal (ami tipikus Pozsonyba, félnek attól nehogy védekezzen az ember ha látná őket közeledni). Az eset nem Engerauba történt hanem másik városrészbe.



Mennyire erős nálatok az antifa? Milyen közegben találhatók meg? Nálunk elsősorban, punkok vannak, de előre törőben vannak a hardcore-osok.

 AFA Szlovákiában összehasonlítva a többi országéval nagyon szegényes ponton van. Jóformán Pozsony fenoménja mert ez a legnagyobb város. Az emberek nem félnek tőlük mert nem virágoznak nagy aktivitásokkal leszámítva a támadásokat melyeket egyének ellen követnek el hátulról pálcákkal. De nem minősítjük ezt veszélynek.


Hogyan ítélitek meg az otthoni mozgalmatokat? Mennyire nevezhető erősnek?


A hazai mozgalmunkat úgy jellemezném, hogy különböző városokba különböző szervezetek vannak akiknek inkább egyesülniük kéne és különféle akciókat kéne szervezniük. Úgy mint mindenhol nálunk is találhatók olyan tagok akik az összes szorgalmukat beleadják, másik oldalon meg olyanok akik az intrikákon és rágalmazásokon kívül mást nem csinálnak. Nagyba az alkoholt is hibáztatom ami sok ember számára elsőbbséget nyer. Remélem ez megváltozik és az emberek megtalálják az egyetértéshez vezető utat és közös erővel fognak össze. Számainkban minden olyan témával foglalkozom ami az életünkön áthatol, tehát köreink elgondolkodása felette megtisztelő számomra.



Hogy álltok a szlovák-magyar barátság kérdésével?


A Szlovák-Magyar kapcsolatok komplikáltak ami szerintem szomorú mert csak az ostoba akarna folyamatos konfliktusba élni. A fő gond abba van, hogy kevés ember próbálja a dolgokat rendezni és kijavítani..Nagy passzivitást játszanak politikusaink akik csak egymást hibáztatják, olajat raknak a tűzre és próbálják elhitetni velünk hogy javíthatatlan



Hogyan vélekedtek a magyar mozgalomról? És az Európai mozgalmakról?


Tetszik hogy a szervezeteitekben van erő és elég koncert, igaz utóbbiakban hallottuk hogy a megtorlások miatt nem olyan mint régen. Szívesen járunk koncertjeitekre mert gyakoriak és mindig jó zenekarok lépnek fel. Szeretjük ha a termek tele vannak emberekkel kik tudnak szórakozni és minden soviniszta ellenes rendezvényt támogatunk ill. bajtársakkal kapcsolatba akik az igazságszolgáltatással kerültek szembe a SZABAD gondolkodás miatt.Biztos Európa erős mozgalmai közé sorolható a Német és az Olasz ahol évente több megmozdulás, koncert és különböző akció van. Mindig örülök annak a látványnak amikor több száz ember közös úton menetel, úton a szabadság felé...

Nagyon köszönöm a válaszokat! Remélem mielőbb újra látjuk egymást! Minden jót Nektek! Az utolsó szó a Tiétek! 88!

Köszönöm a beszélgetést, minden jót a továbbiakban és örömmel várom a további együttműködést!



Interjú Brays-el a szlovák-magyar barátság koncert egyik szervezőjével:

1. Üdvözöllek Brays, mögöttetek van a második sikeres Szlovák-Magyar barátság koncert, mi a véleményed, hogy sikerült?

Köszönöm az érdeklődésedet, véleményem szerint nagyon jól sikerült, igaz kicsit több embert vártunk, de a hangulat így is kitűnő volt.
Out cult rock and roll

2. Kb. mennyi résztvevő volt és honnan érkeztek?

Megközelítőleg 400 résztvevő volt, abból 40% szlovák 40% magyar és a többi 20% cseh ill német résztvevő volt.

3. Hallottuk mi történt a Project Vandal dobosával.

Igen, rátámadtak hátulról az antifások (szánalmas, hogy csak hátulról mernek támadni), eltörték mind két kezét, operálni kellett, de erős szive van, hiszek benne hogy mielőbb felépül és a dobok mögé ül.
4. Hallottam hogy fellépet a Project Vandal, ki dobolta el a számokat?

Igen felléptek, de az igazat megmondva még keddig nem tudtuk hogy oldjuk meg, kiesett két zenekar a PV ill a NoCompromise, de jelentkezett a Vérszerződés dobosa aki hallott az esetről és semmikép nem akarta így hagyni, szólt hogy küldjünk el neki 8 számot és azt betanulja. Szerdán elküldtük neki a számokat és szombatig vártunk hogy mi lesz. (nevetés)
5. Hogy sikerült?

Véleményem szerint nagyon jól sikerült, a zenekar tagok is nagyon elégedettek voltak és főleg a közönség akik reggelig kitartottak, szórakoztak és biztattak. Ez mindent megmagyaráz, végül a PV dobosa is megjelent aki szintén elégedett volt. Végül a 8 számból 16 lett, felül múlt minden várakozásunkat, ezért mindenki nevében még egyszer szeretném megköszönni a VSZ dobosának Cipős barátunknak a szép teljesitményt.

6. Mi lett a NoCompromis-al?

Már nem tudtuk összerakni, a dobosokkal kik el tudták játszani számoltunk is de sajna hátat forditottak nekünk, erre mit mondjak...

7. Milyen visszajelzések jönnek a koncertről?

Eddig csak pozitiv visszajelzésekről tudok, akik részt vettek a rendezvényen azok tudják miért voltunk ott, hogy egy zászló alatt kell vonulnunk mert a rendszer tönretesz minket.
8. Jövőre is megrendezitek?
Igen, az Arrabona Crew és a WRE folytatják az együttműködést és ha a lehetőségek adják akkor az utolsó júliusi hétvége erre a célra van fentartva. Tehát remélem minden kijön és akkor találkozunk jovőre is.
9. Köszönöm az interjút, szeretnél még valamit a végére hozzátenni?

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani akik támogattak, az összes zenekarnak akik idén és tavaly felléptek, ezzel bizonyitják a sovinizmus iránti nemtetszésüket, továbbá a B&H Hungary támogatását és nem utolsó sorban Cipősnek aki rengeteget segitett neki, még egyszer köszönjük neki, reméljük jovőre már 880-an leszünk és neked is az interúért, sok sikert a jövőbe!

Heldentod interjú:
 
Üdvözöllek Zoli, mint régi ismerőst és bajtársat! Az interjúnk témája pedig a Heldentod zenekar lenne. Essünk is neki!

1. Mióta létezik a Heldentod zenekar? Bemutatnád pár sorban a zenekart?



Üdvözletem! A zenekar 2005 vége környékén alakult az elődjének tekinthető HUN alapjain, ami név alatt egy demo született 'Wandering on the fields of Europa' címmel.
Dicső múltra nem hivatkozhatok, mivel ennek az 5 évnek a nagyobb része passzívan telt el, s ez megfigyelhető az eddigi kiadványokat és koncerteket tekintve.
A zenekart jómagam és a dobos, Caseres Balázs alkotjuk. Koncerteken session tagok segítik munkánkat a tökéletes színpadi megszólalás érdekében.

2. Hogy lett stúdió zenekarból élő zenekar?

Nem értek egyet a kérdés minőségével. Nem mondanám magunkat sem stúdió zenekarnak, sem koncert zenekarnak. Már csak azért sem, mert stúdióban soha nem is voltunk, haha!
Koncert zenekar sem vagyunk, mert nem az élő játék a zenekar létének célja, hanem inkább eszköze. S ha megnézed, azt a kevés koncertet, amit adtunk (s amit még adni fogunk), mind minőségileg, mind a velünk fellépő zenekarokat tekintve kifogástalanok voltak.




3. Közös cimboránk a beugró énekes. Hogy került ő a képbe?

Szükségünk volt egy emberre, aki a színpadi megvalósításban tudott segíteni. Én megkérdeztem, hogy vállalja e, s igent mondott.



4. Új lemez a láthatáron?

Tervben van, igen. Bár a ránk jellemző sebességgel dolgozunk rajta, haha! Viccet félre téve valóban dolgozunk rajta, s mellette pár másik kiadvány is folyamatban van. Ezekről egyelőre nem szeretnék beszélni, amíg nem biztosak. Ami viszont biztosnak mondható, hogy készülnek az új számok. Tele vagyunk ambícióval, tettvággyal, kreativitással, s ennek a gyümölcse hamarosan szüretelhető lesz.



5. Mesélted, hogy jó lenne népzenét belevinni a Heldentodba, ez hogy sikerült eddig. illetve milyen remények vannak a jövőre nézve ez ügyben?

Nem szeretném a zenekart elvinni népzenei irányba, eddig is áttétesen volt érezhető a népiesség a zenénkben. Ezen most sem szeretnék változtatni, pusztán a hangszerelés tekintetében szeretnék egy kicsit változatosabb és izgalmas dolgokat kipróbálni. Törekszem arra, hogy ne legyen kiszámítható mindig a zenénk, ugyanakkor ragaszkodom a stílus védjegyeihez és hagyományaihoz, amik azzá teszik, ami.


6. Az új koncert felvételből kiderül egy kisebb arculat váltás, egyre dallamosabb technikásabb a zene, ez minek köszönhető?

Visszagondolva a kezdeti időkre valóban komplexebb a zenénk. Ez két dolognak köszönhető: idősebb lettem – s ezáltal tapasztaltabb is – 5 évvel, illetve a két gitár és basszus adta előnyöket kihasználva újabb kapuk nyílnak meg az önkifejezés ösvényén. Ezt nem mondanám arculatváltásnak, mert ez nem egy istenverte reklámcég. Fejlődés.


7. Mikor láthatnak legközelebb titeket?

Ha minden jól megy, akkor Csehországban látható a zenekar legközelebb október végén. Ennek részletei később lesznek ismeretesek, amiket az eddig is használt csatornákon keresztül tőlünk lehet megtudni.



8. Mi a véleményed az itthoni, Temnozor koncert utáni hisztériáról?

Várható jelenség volt, nem foglalkozom vele többet, mint amennyit érdemel. Azért megjegyzem, hogy ezúttal is felbukkant az ilyenkor jól ismert net-huszár attitűd, míg a vélemények személyes megszólalása az illetékesekkel szemben ezúttal is elmaradt…



9. Tudnál mesélni az olvasóknak a hazai NSBM (NS black metal) színtérről?

Nem tudnék, mivel itthon nincsen NSBM színtér. Az, hogy van a Heldentod, mint ennek a stílusnak az itthon elsőkénti megszólaltatója, s hogy ezenfelül van 1-2 érdemes banda, akik ezt az ideológiát osztják félig-meddig, nem jelenti azt, hogy beszélhetünk színtérről. S tudod mit? Ez így van jól. Amint valamiféle kinyilatkoztatás színtérré változik, azon nyomban prostituálják azok az emberek, akiknek valójában fogalmuk sincs arról, ami a lényeg lenne. Egyszerűn elsiklanak mellette.
Nem kívánom komolyan venni a színtérhez tartozás mondvacsinált problémáját. Van magánéletem, munkám, céljaim, igazi problémáim, amikkel inkább foglalkozok. Ezt kéne megértenie sokaknak, hogy a zene (legyen „színtér”) nem lehet sohasem cél, és sok esetben még eszköznek nevezni szégyenteljes nagyzolás.


10. Mit remélhet a magyar hallgató közönség az itthoni NSBM színtérről? Vannak-e feltörekvő zenekarok, vagy sajnos csönd van még?

Az előző kérdésben nagyjából válaszoltam erre is. Külön véleményem van arról, aki egy színtértől, egy adott zenei közegtől teszi függővé és reméli életének jobbra fordulását…
Vannak itthon zenekarok, akik hasonló szellemiségben alkotnak, mint mi. Őket nem az irigység hallgatatja el velem, hanem mert nem biztos, hogy hozzájárulnak ehhez.
Hogy ezt közösséget, ami zeneileg és szellemileg nagyjából homogénnek tekinthető, megóvjuk a prostituálás veszélyétől, csendben is kell tartani s csak egy szűkebb réteg számára elérhetővé tenni, mintsem úton-útszélen az orra alá dörgölni minden, arra alkalmatlan és degradáló jöttmentnek.

11. Mit gondolsz arról, hogy az itthoni NS szintéren sokan elítélik az NSBM-et - személy szerint én kedvelem.?

Senkinek a véleménye nem érdekel ebben a ’szeret-nemszeret’ témakörben. Az olyan embereké pláne nem, akik makacsul kapaszkodnak 30 éve a sör, a felesleges balhé, és ugyanazon pár akkord pengetésének légkörébe, ami egy szép emléken kívül mást nem jelenthet.

12. Köszönöm szépen a válaszokat és zenekarodnak további sok sikert kívánok! Az utolsó szó joga a Tied!

Köszönöm az érdeklődést Balázs nevében is a zenekar iránt!
Őszintén remélem, hogy a mi kinyilatkoztatásunk találkozik mások fájdalmas, de felszabadító felismerésével.





Interjú Brays-el a szlovák-magyar barátság koncert egyik szervezőjével:




1. Üdvözöllek Brays, mögöttetek van a második sikeres Szlovák-Magyar barátság koncert, mi a véleményed, hogy sikerült?

Köszönöm az érdeklődésedet, véleményem szerint nagyon jol sikerült, igaz kicsit több embert vártunk, de a hangulat így is kitűnő volt.
Out cult rock and roll

2. Körülbelül  mennyi résztvevő volt és honnan érkeztek?
Megközelítőleg 400 résztvevő volt, abból 40% szlovák 40% magyar és a többi 20% cseh ill német résztvevő volt.

3. Hallottuk mi történt a Project Vandal dobosával.

Igen, rátámadtak hátulrol az antifások (szánalmas hogy csak hátulról mernek támadni), eltörték mind két kezét, operálni kellett, de erős szive van, hiszek benne hogy mielőbb felépül és a dobok mögé ül.

4. Hallottam hogy fellépet a Project Vandal, ki dobolta el a számokat?

Igen felléptek, de az igazat megmondva még keddig nem tudtuk hogy oldjuk meg, kiesett két zenekar a PV ill a NoCompromise, de jelentkezett a Vérszerződés dobosa aki hallott az esetről és semmikép nem akarta igy hagyni, szólt hogy küldjünk el neki 8 számot és azt betanulja. Szerdán elküldtük neki a számokat és szombatig vártunk hogy mi lesz. (nevetés)

5. Hogy sikerült?

Véleményem szerint nagyon jól sikerült, a zenekar tagok is nagyon elégedettek voltak és főleg a közönség akik reggelig kitartottak, szórakoztak és biztattak. Ez mindent megmagyaráz, végül a PV dobosa is megjelent aki szintén elégedett volt. Végül a 8 számból 16 lett, felül múlt minden várakozásunkat, ezért mindenki nevében még egyszer szeretném megköszönni a VSZ dobosának Cipős barátunknak a szép teljesitményt.

6. Mi lett a NoCompromis-al?

Már nem tudtuk összerakni, a dobosokkal kik el tudták játszani számoltunk is de sajna hátat forditottak nekünk, erre mit mondjak...

7. Milyen visszajelzések jönnek a koncertról?

Eddig csak pozitiv visszajelzésekről tudok, akik részt vettek a rendezvényen azok tudják miért voltunk ott, hogy egy zászló alatt kell vonulnunk mert a rendszer tönretesz minket.

8. Jövőre is megrendezitek?

Igen, az Arrabona Crew és a WRE folytatják az együttműködést és ha a lehetőségek adják akkor az utolsó juliusi hétvége erre a célra van fentartva. Tehát remélem minden kijön és akkor találkozunk jovőre is.
9. Köszönöm az interjút, szeretnél még valamit a végére hozzátenni?

Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani akik támogattak, az összes zenekarnak akik idén és tavaly felléptek, ezzel bizonyítják a sovinizmus iránti nemtetszésüket, továbbá a B&H Hungary támogatását és nem utolsó sorban Cipősnek aki rengeteget segített neki, még egyszer köszönjük neki, reméljük jövőre már 880-an leszünk és neked is az interjúért, sok sikert a jövőbe!
 


 (Forrás: www.endlosung.blogspot.com)

 
Reakció a magyar Werwolf együttes új demó anyagára:

"A magyar Werwolf zenekar egy új cd-t adott ki, amelyen egy Jan Slotáról szóló szám található. Ezt az embert a mi országunkkal hozták kapcsolatba, és szomorú, hogy ebben a számban sértő szövegeket használnak mint például "szar Szlovákia".  A másik szomorú dolog, hogy összekeverik egy hülye politikus "zsidót", akit senki sem tisztel a nemzeti szocialista mozgalomból és erre kiadnak egy ns albumot egy ilyen szarral mint ez. Szeretném megemlíteni azokat a magyar barátokat, akik nem azonosítják be a szlovák NS testvéreiket a Szlovák Nemzeti Párttal /SNS/, akik soviniszták és csak ártók Szlovákia számára. Mi megértjük, hogy utáljátok Jan Slotát, de ő nem egyenlő Szlovákiával."

(Forrás: Time of Truth)

Angolul:
The band Werwolf Hungary just got out new CD on which i found a song about Ján Slota, but they are conecting him with our country. Its very sad that they are offending us with lyrics: "Szar Slovakia"/Shit Slovakia/, another sad thing is that they are mixing a stupid politician "jew" which noone on our national socialics scene respect and they got out on NS scene on NS album a shit like this. I would like to refer to our Hungarian friends to dont mess NS brothers from Slovakia with a chauvinism warmid from Slovak National Side /SNS/ which is just damaging Slovakia.We undertstand that you hate fucker Jan slota but its not fault of Slovakia.


Az ARHC ezúton is  elhatárolódik a vele ellenszenves Werwolf együttestől, akinek nem ez volt az első bajtársiatlan kijelentése. Ezen produkciója kiverte a szeget a biztosítékból, így minden olvasót megkérnék, hogy határolódjon el ezen zenekar tevékenységeitől, és bojkottálja azt! Soha többé testvérháborút!




INTERJÚ ATTILÁVAL:
 
1.Üdvözöllek! Hogy vagy? Merre léptek fel a Gungnírral nyáron? Honnan, illetve miért a Gungnír név? Jelent valamit Neked ez a mitológiai név, vagy csak megtetszett? Mesélnél erről kicsit az olvasóknak? Zenekarról azért nem kérem, hogy mesélj, mert már annyi interjú volt mostanában, hogy a kedves olvasók kívülről fújják a banda történetét.:)
Én is üdvözöllek illetve az olvasókat is, de szokásomhoz híven nem mindenkit, hanem csakis azokat, akik jóindulatból olvassák eme sorokat. Akik pedig a gonosz erők szolgái, gondolkodjanak el szavaimon és lássák azt, hogy az az út, amin járunk az egy igaz út, és minket nem a gyűlölet vezérel, ahogy azt a média sulykolja az emberek agyába.
Köszönöm, jól vagyok most már testileg-lelkileg, hogy újra tudok edzeni. Nem rég volt egy sportolásból adódó műtétem és hosszú hónapokig hanyagolnom kellett az edzést. Igaz, hogy még nagy súlyokkal nem tudok edzeni, ami elképzelhető, hogy nem is fog változni az állapotomat tekintve, de jelenleg kis súlyokkal edzegetek amúgy átlagemberek módjára. E mellett újra elkezdtem a küzdősporttal is foglalkozni, illetve tekerek, úszok, és alkalom adtán futok is. Tehát jelenleg mindent csinálok, amihez kedvem van, illetve a szervezetem nem reagál fájdalommal rá. Sajnos ez az elsődleges szempont jelenleg számomra a sportoláson belül.
Nyárra 2 koncert van csak betervezve, a győri Szlovák-Magyar barátság rendezvény illetve a Július 10-én megrendezésre kerülő NS-Front Nyári Fesztivál, de az éves programot tekintve se nagyon lesz több fellépésünk. Még a decemberi H8core White X-mass Fest II. felvonása van kilátásban, mert ez évben szeretnénk egy új anyaggal előállni és arra koncentrálnánk inkább.
A Gungnír név abból az időszakomból származik, amikor még erőteljesen foglalkoztatott az Odinizmus. Mindenképen szerettem volna a zenekarnak olyan nevet, ami egyértelművé teszi azt, hogy mi áll a zenekar mögött, illetve szerettem volna azt is, ha a névnek egy pozitív tartalma is van. A Gungnír egy tökéletes név ilyen szempontból. Tükrözi azt az erkölcsi szellemet, amit felépítettem magam köré és ez számomra nagyon fontos. A Gungnír számomra nem elsősorban az erőt és a legyőzhetetlenséget szimbolizálja, hanem az erkölcsi törvényeket, amit nem csak a nemzetiszocialistáknak, hanem minden embernek szem előtt kellene tartania, de sajnos ma teljesen más irányba torzult a világ. Látom a megvető tekinteteket, mert én nem vagyok a kor szellemiségének megfelelő ember, mert hiszek a becsületben, az odaadásban és a hűségben. Tapasztalatom szerint ezek sokak számára sajnos csak üres és jelentéktelen szavak a mozgalmon belül is. 

 2.Kiragadnám a Szlovák-Magyar barátság koncertet. Én személy szerint nagyon várom ezt a koncertet, hogy újra találkozhassak felvidéki és szlovák bajtársainkkal, és jókat tudjunk beszélgetni, illetve egyik kedvenc bandámat láthassam. Kérdésem a következő lenne: Mennyire várjátok ezt a fellépést? Egy a többi közt vagy jelent valamit nektek ez a baráti kezdeményezés? Hogy álltok északi szomszédjainkhoz?
Sajnos a koncert körül akadt némi problémánk mivel Z a gitárosunk nem volt kellő képen körültekintő és figyelmen kívül hagyta, hogy Neki aznap Angliában is színpadra kell állni egy másik zenekarral. Ez a koncert jellege miatt nagyon rosszul érintett engem, mert fontosnak tartom, hogy ott legyünk és felemeljük a hangunk a zsidók által gerjesztett sovinizmus ellen. Ha ez egy más jellegű rendezvény lett volna, akkor beletörődök a helyzetbe és elnézést kérek a szervezőtől, hogy nem tudjuk a fellépést teljesíteni. A többiek is érezvén azt, hogy ez egy fontos koncert, elkezdtek kisegítő gitáros után kutatni. Sok illető lett meg keresve a mozgalmon belül és kívül egyaránt, de mindenhol falakba ütköztünk. Voltak, akik segítettek volna, de pont a rendezvény jellege miatt nem vállalták a fellépést. Csalódott vagyok ezen emberek miatt, mert feltétel nélkül elhiszik azt a sok hazugságot, amit tudatosan gerjesztenek idegen érdekeltségűek a két ország között. A zsidók által irányított szlovák kormány tettei által ítélnek meg egy egész országot. Sajnálattal tapasztalom, hogy sok magát nemzetinek tartó személy illetve zenekar még szítja is a tüzet, sőt ellenségként tekintenek azokra, akik átlátnak a tudatosan kreált soviniszta trükkön. Tagadhatatlan, hogy ezen elemek mindkét oldalon megvannak, de időszerű lenne eszmélni és látni azt, hogy valójában mi is áll a dolgok mögött! Aki tud és fontosnak tartja ezt a tiltakozást, jöjjön el! Mi ott leszünk!


 3.Kisebb váltás következik most. Véres Kard. Mesélnél róla? Mostanában nem nagyon hallottam rólatok. Mi a helyzet ilyen téren?
A Véres Kard továbbra is létezik csak átértékeltük a jelenlegi „mozgalmi” helyzetet és mondhatni taktikát változtattunk. Csoportunk a politikai illetve vallási pillérek mellett az első volt, amely a támogatói akciókra is fektette a hangsúlyt. Alakulásunk óta viszont sok minden változott. Lazultak a bilincsek és így szinte minden egyes lépcsőházban életre jött egy zenekar és ezek a zenekarok sorra adják a koncertjeiket. A jelen helyzetben egy hétvégén akár több koncert program közül is válogathat az ember. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy a már jól bejáratott fontos rendezvények jövője került veszélybe. Ebben a koncert dömpingben nem tudjuk megoldani azt, hogy az NSF rendezvények anyagi háttere biztosítva legyen. Tehát nem szeretnénk csak azért egy koncertet létrehozni, hogy azon a hétvégén ne 100, hanem 101 koncert legyen. A másik dolog, ami azt a látszatott keltheti, hogy aktivitásunkat vesztettük, hogy hazánkban is működik már egy olyan nemzetközi szervezet, akik a támogatást tűzték ki a zászlajukra. Ez egy nagyon pozitív dolog, de mondhatni, hogy így a mi munkánk részben feleslegessé vált. Természetesen napi kapcsolatban vagyunk ennek ellenére is a S4S-el és ha kell, összedolgozunk. A fentiek ismerete miatt tűnhet úgy, hogy a Véres Kard nem aktív. Az újságunkat több mint egy éve nem jelentettük meg, de ennek is megvan a maga nyomós oka. Mindenhol azt olvasom, hogy nincs mozgalmi újság és ez milyen rossz, de tapasztalatom, hogy a legyártott újságok nagy része rajtunk maradtak, pedig nem nagy példányszámmal dolgoztunk. El kell ismerni, hogy az internetnek köszönhetően a világ és az információ csere felgyorsult és így valamilyen szinten megértem azt, hogy az újságok háttérbe szorultak. Összegezve a dolgot, a Véres Kard továbbra is aktív, csak immár egy más vonalon mozgunk, persze ez nem azt jelenti, hogy hátat fordítottunk eddigi önmagunknak. 


4.Lél Records. Az emberek mennyire vesznek CD-t? Letöltés mindig is lesz sajnos, de hogyan lehetne minimálisra csökkenteni ezt? Mit lehet ez ellen tenni?
Ha azt mondom, hogy szinte semennyire nem vesznek CD-t, az fedi a valóságot. Nagyon ledöbbentett ez a fajta visszaesés, de ezt nem csak én, hanem minden más kiadó és distro is érzékeli. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de az embereknek tényleg látni kellene azt, hogy ha nem támogatják a zenekarokat és a kiadókat azzal, hogy eredetiben megvásárolják a kiadványaikat, akkor nem lehet elvárni azt, hogy azok újabb kiadványokkal jelentkezzenek, mert veszélybe kerül így a fennmaradásuk. Jelen pillanatban egy kiadót üzemeltetni nem más, mint egy drága hobbi, amelyben van egy nagyadag önzetlenség is az elkötelezett bajtársi zenekarok irányába.
Mit lehet ez ellen tenni? Szimpatikus számomra az az elképzelés, hogy a kiadványok csak bakeliten jelenjenek meg korlátozott minimális példányszámban, ami fedezné a stúdió és a kiadási költségeket és amint elmegy az utolsó darab is a kiadó tenné ki az anyagot az internetre, amit jelképes összegért bárki letölthetne, vagy ha még erre se lenne képes az illető, hát akkor az töltse le ingyen, de ne hátráltassa idő előtt a zenekarok és kiadók munkáját. Persze ez is csak egy képzelgés, mert ismerve az embereket nem állna be mindenki a sorba, mondván, hogy „nekünk ne mondja meg senki, hogy mit csináljunk!”

7. Miért SXE?
Már gyermekkoromban is foglalkoztatott az aszkétizmus ami vonzó volt számomra. A SxE egyfajta fegyelmet és önuralmat jelent, ami egy idő után átalakul és hozzáidomul hétköznapjainkhoz. Tizenéves koromban olvastam először a SxE-ről, persze a média szokásához híven csak az extrém dolgokat emelte ki, hogy drogos embereket támadnak meg az utcákon, és ha kell meg is ölik őket. (Drog alatt az illegális és legális drogokat ugyanúgy értem.) Aki több mint egy évtizede ismer, az tudja, hogy az akkori életvitelem messze menőleg ellentétben állt a mostanival. Megindultam a lejtőn és az örvény egyre mélyebbre húzott. Nem voltak tiszta pillanataim és egy antiszociális állat voltam, aki csak az ösztönszerű jólétnek élt. Sok problémám adódott ebből és egy nap, amikor rádöbbentem a rács túloldalán, hogy még sokáig fogom erről az oldalról látni a világot, akkor mondtam azt, hogy „elég!” Töretlenül és büszkén hordozom magamon azóta az X-et és ha kell segítő kezet nyújtok az arra méltó embereknek. Természetesen önmagam miatt vagyok SxE, de jó érzéssel tölt el, amikor azt látom, hogy a fiataloknak is egyfajta irányvonalat mutatok az által, hogy én ezen az úton járok. Nem kell őket győzködni, hogy erre az útra lépjenek, hanem már egyfajta kitaposott utat látnak mögöttem, amit ők biztonságosnak és járhatónak találnak. Az ármánykodóknak javasolni tudom, hogy önmaguk bűnös gondolataikkal és cselekedeteikkel legyenek elfoglalva, ne pedig azzal, hogy ki miért és hogyan SxE!


 8. Miért tartod fontosnak a sportolást, kondizást? Milyen rendszerességgel ajánlod ezeket? Illetve mit ajánlsz?
Erős testben ép lélek! Nem véletlenül fűztem ezt a tartalmas mottót a HS sporttáborokhoz.
Ha az ember kontroll alatt tartja a testét, az nagyban kihat a lélekre is. A sportolás csiszolja az embert mind fizikailag, mind mentálisan. Egyfajta fegyelmet követel meg az embertől, ami kihat az élet egész területére. Tagadhatatlan, hogy minden emberben van hiúság, ami akár nagymértékben káros is, de ha az ember egy olyan testet alkot magának, ami számára megfelelő, esetleg némileg az átlag felé is emelkedik, akkor az önbizalommal és büszkeséggel töltheti el. Nincs ebben semmi rossz, ha mindezen hatások az egészséges határon belül maradnak. A negatív kritikák alkotói többnyire irigyek és a „torkos” életvitel követői. Az ő akaratgyengeségük magáért beszél! Ők azok, akik könnyelműen tesznek olyan kijelentéseket, hogy „ez nekem is menne”. Tessék, a lehetőség mindenki előtt adva van! Ők azok, akik ellenséget látva az élsportolókban mindig a rossz oldalról közelítik meg a dolgot és egyből a drasztikus példákat emelik ki. Teljesítményfokozók, sérülések, stb. Tagadhatatlan, hogy ahhoz, hogy az ember bármelyik sportban eredményes legyen, teljesítményfokozókhoz kell, hogy nyúljon, de ez nem azt jelenti, hogy máris meg van oldva minden és az átlagból átlagfeletti vált. Ezek a versenyzők egy-egy versenyre készülve több mint 100%-on(!) edzenek, és ezen felül járul a munkájukhoz az a plusz amit pl. szteroidok hoznak. Tehát kőkemény edzés van az ember mögött, ahogy az én sportomban mondják „könny, vér és izzadtság”. Ha ezek a sportolók nem hoznának ekkora áldozatott, akkor pont azok a „telefosott zokni” kinézetű emberek, akik kritizálnak, lennének felháborodva, ha a sportolók nem mutatnának fel újabb és újabb „csodákat”.
Nem szeretnék bele menni ajánlgatásokba, mert egy idő után mindenki rájön, hogy ez személyre szabott dolog. Mindenkinek saját magának kell rájönnie arra, hogy melyek azok a gyakorlatok, amelyek számára hatásosak. Néhány éves türelmes és alázatos munka után az ember kiismeri a testét és ezáltal hatásosabban tud edzeni. A rendszeresség nagyban függ attól, hogy az ember mit is szeretne tenni. Nagy eltérés van az erőnövelő, az állóképesség és a testépítő edzés között. Hazánkban ma már nagyon jó és felkészült emberek találhatóak majd minden edzőteremben és érdemes az ő tanácsukat kikérni személyre szabottan. Azt semmi esetre se ajánlom, hogy fiatal és tapasztalatlan emberek szteroidokhoz nyúljanak. Annak nem látom értelmét, hogy csak azért, hogy valaki megfeleljen önmagának, ekkora áldozatott hozzon mindezért. 


9. Küzdősport vagy Harcművészet? Mi a különbség szerinted?
A harcművészet egyfajta tradicionális rituálé, ahol a szellemi és a testi cselekvés összhangban van. Biztos vagyok benne, hogy ez is hasznos dolog és sokban formálja az ember személyiségét, és van neki némi sport értéke is. A küzdősport pedig a technika mellett az erő és ész sportja. Itt is nagyon sok minden dől el fejben, de közel se annyi a szellemi alapja, mint a harcművészetnek. Én az utóbbival nem foglalkoztam soha, és így véleményt se tudok formálni erről. Azt viszont tapasztaltam, hogy azokban az időkben mikor a különböző küzdősportolókat összeengedték a szorítóban, akkor azok, akik a tradicionális formáját mívelték, rendszerint alulmaradtak. Látványos az, amikor „varázsolnak”, de a valós életben nem igazán lehet eladni sem a szorítóban, sem az utcán. 


10. Miért kezdted el magad varratni? Mit jelentenek számodra a magadra varrtak?
A tetoválás a mi közegünkben egy fajta összetartó erővel bír. Ifjú koromban Ken McLellan ezen a téren példaként állt előttem. Akkor lenyűgözőnek találtam az ő személyiségét. Hatalmas hang, szarrá varrt ember és mindenkitől azt hallottam, hogy ő Ian Stuart utódja. Az első találkozáskor csodálattal néztem ezt az embert. Ma már vannak tapasztalataim az ő személyével kapcsolatban és hát mit mondjak….mára már csak egy tetovált pacsirta hangú embert látok a színpadon. Rájöttem, hogy valószínűleg az emberek mikor azt mondták, hogy Ian Stuart utódját látják benne, a színpadi munkásságára gondoltak. Az viszont tagadhatatlan, hogy ott ő nagyot tud alkotni.
A tetoválások az életem részévé váltak. Mit is lehet erről mondani? 

11. Hit vs. Ateizmus. Vallással, hogy állsz?
Természetesen hit!!! Ha az embernek nincs hite, az az ember nem is létezik. Fontos szerepet tölt be az életemben mindez. Az embernek nem szabad elszakadnia a gyökerektől, mert akkor az az ember egy törékeny és védtelen célponttá válik. Az ateistáknak nevezett hitetleneket soha nem tudtam megérteni, csak az „én” magasztalása a fontos számukra és ez által szembeállítják a valós értékeket az általuk kreált tévhittel. 


12.Zene. Miért a Hardcore és a Grindcore? Kedvenc zenekarok? Mosholás?:)
Nem csak a hardcore és a grindcore létezik az életemben, de ez a két műfaj (is) biztosítja azt, aminek számomra meg kell lennie a zenében. A hardcore-ban létezik az a pozitív kisugárzás, ami egyszerűen magával ragad. A valós értékek keresése, embernek lenni minden pillanatban. Ebbe mindenki azt tesz vagy mesél bele magának, amit ő szeretne. Kritikus időkben egy-egy dalszöveg támaszként is szolgál az ember számára. A Hold True dalszövegek sokat segítettek számomra abban, hogy érezzem, hogy nem vagyok egyedül azzal az életvitellel és gondolkodással amit én képviselek. Hiszem, hogy ezek a dalszövegek az eltévelyedetteknek is utat mutathatnak, ha az illetőben megvan az igaz és szép iránti vágyakozás. Tervbe vettem, hogy a Madár dalszövegeit egy verseskötetként kiadnám, de a Madárnak fenntartásai vannak ezzel kapcsolatban ismerve a színteret. Mindenesetre szívesen olvasgatnám egy könyv formájában azokat a szövegeket, amik formálták és mai napig formálják a jellemem. Hiszem, hogy így azokat is megérinthetnék az üzenetek, akik távol állnak a hardcore zenétől. A grindcore-ban meg biztosítva van az az erő és lendület, ami számomra meg kell, hogy legyen a zenében.
Nincsenek kedvenc zenekaraim. Időszakok vannak az életemben és ez nagyban hozzá járul ahhoz, hogy akkor és ott milyen zenét hallgatok. A legutolsó CD amit beszereztem, az egy Szeleczky Zita hanganyag.

13.NS black metal igen vagy nem? Miért?
A black metal színtéren belül, akik ugyan NS-ek, többen is mondták, hogy undorodnak az NSBM-nek nevezett irányzattól, mert az véleményük szerint tele van gyermeteg gondolkodásúakkal és csak szégyent hoznak az ideológiára. Ez lehet, hogy így van, de kérdem én, hogy ez a fajta negatív degeneráció melyik közegben nincs meg? Én magának az NSBM színtérnek nem vagyok ellenzője, mivel egyfajta értéket képvisel az is ha az ideológiát vesszük.

14. Végezetül: Mi a véleményed az itthon, újhullámosnak számító autonóm nacionalizmus témaköréről?
Őszintén szólva nem sokat tudok erről a kezdeményezésről, de üdvözlök minden olyan gondolatot, amely nemzetünk védelmét szolgálja! Viszont fontosnak tartom a munkakapcsolat kiépítését, hogy a munkálatok minél szélesebb körben történjenek.

15. Köszönöm szépen a válaszokat! További kellemes napot! Remélem, hogy legkésőbb a győri bulin találkozunk! Az utolsó szó a Tied!
Én pedig köszönöm, hogy méltónak tartottatok arra, hogy „beszélgessünk” egy kicsit. Megtiszteltetés ez számomra. Sok sikert kívánok ahhoz a munkához, amit elkezdtetek! Éljetek példamutatóan, becsüljétek meg a körülettetek lévők szeretetét, barátságát, mert csak rájuk számíthattok kritikus időben! Szebb jövőt! 88!




  INTERJÚ EGY POLITIKAI FOGOLLYAL:

Üdvözöllek! Egy nem mindennapi interjút szeretnék Veled készíteni. Egy év két hónapot töltöttél bent.
Ez idő alatt sok minden történt kint (Pl.: új szervezetek, zenekarok alakultak, betiltották a Becsület napját, majd lezajlottak a választások).
Sok mindenről beszéltem Neked legutóbbi látogatásomkor és Te is sok mindent elárultál a benti dolgokról.
Ez lenne az alábbi interjú témája is.


1. Hogy érzed magad így 14 hónap után, hogy hazajöhettél?

Üdvözlöm az olvasókat! Itthon, a családommal már kiválóan érzem magam. Nagyon hálás vagyok a Kedvesemnek, aki mindvégig kitartott mellettem. Egyelőre házi őrizetben tartanak, naponta kétszer ellenőriznek a járőrök. Igyekszem hasznossá tenni a napjaim. Hála Istennek folyamatosan érkeznek rokonok, barátok, bajtársak látogatóba. A maradék időmben olvasok, edzek és a ház körül dolgozgatok, majd lassan nekiállok tanulni, hogy befejezhessem félbeszakadt egyetemi tanulmányaimat.

2. Milyen szabálytalanságokkal találkoztál a meghurcolásod során?

Házkutatást a bejelentett lakcímemen és az albérletemben is engedély nélkül tartottak. A számítógépünket nem az előírásoknak megfelelően foglalták le, ami azért fontos, mert így az adatokat kedvükre meghamisíthatták volna. Ráadásul kizárólag a merevlemezeket tarthatták volna huzamosabb ideig lefoglalva, mert adatokat mindössze azok tartalmaznak, így csupán azok lehetnének -adott esetben- bizonyítékként felhasználhatóak. Csak most (15. hónap) fogjuk visszakapni a számítógépünket, pedig a páromnak óriási szüksége lett volna rá mindvégig, mert a tanulmányaihoz szükséges adatok mind rajta voltak. DVD-ket hiába nyújtottunk be kb. 7 hónapja a személyes adatokért, ígéretük ellenére nem írták ki a személyes adatokat rájuk.
A védelmet rendre ellehetetlenítették: Az ügyészi indítványt gyakran egyszerűen nem kaptuk meg a bírósági ülés előtt. Előfordult, hogy a bírósági végzések sem érkeztek meg hozzám. A mai napig semmit sem tártak elénk, ami rám nézve terhelő lenne. Az engem igazoló bizonyítékokat meg szabálytalanul visszatartják, hogy ne hivatkozhassunk rá a bíróság előtt.

3. Mi a legfontosabb, amit NE csináljon az ember ott bent?

A legfontosabb, hogy ne hagyja el magát, ne keseredjen el! Szedje össze magát, bízzon önmagában és az isteni örök igazságban! Nem szabad kiborulni, megtörni, és sohasem szabad feladni! Ha az ember elhagyja magát, nagyon gyorsan le tud épülni testileg-lelkileg, amivel csak az ellenségeinek okoz örömet. Türelem, Hit, és Kitartás! Szerintem odabent ez a három a legfontosabb.

4. Mire kell felkészülni, ha bevisznek?

Erre nem lehet igazán felkészülni. Ilyenkor a kintiek támogatására szorulsz (pénz, csomag, jó ügyvéd, stb.), odabent meg csak magadra számíthatsz.

5. Mesélj kérlek az olvasóknak egy-két érdekesebb történetet!

Megdöbbentő, hogy engem egy évig a közveszélyes fogvatartottaknak kijáró négyes fokozatban őriztek. Így kizárólag bilincsben léphettem ki a zárkából. Körülbelül 10 hónapig elkülönítve, csak a zárkatársaimmal vittek sétálni. Bírósági ülésekre konvojban, felvezető kocsikkal hurcoltak minket a kommandósok. A bíróság épületének egy részét csak nekünk lezárták és terrorelhárítósok tucatjával őriztették... Erre az értelmetlen felhajtásra és hangulatkeltésre úgy látszik volt pénz az országban, de templomra, kórházra és iskolára nem.Kezdetben a Nemzeti Nyomozó Iroda Terrorizmus és Extrémizmus Elleni Osztályán volt az ügyünk. Az a terror és a szélsőség, amit velünk műveltek (és művelnek még most is). Érdekesség, hogy az első kihallgatásomon az NNI Aradi utcai épületéből pont a Hunyadyra láttam az ablakból...

6. Mesélted, hogy találkoztál bent kopaszokkal is. Mi a helyzet velük? Rájuk milyen hatással volt/van a börtön?

Valóban néhánnyal összefutottam. A börtön mindenkire más hatással van. Kit jobban, kit kevésbbé visel  meg. Attól is függ, kit mivel gyanúsítanak, nomeg, hogy a kintiek mennyire állnak ki mellettük. Más a cigánygyilkosságok gyanúsítottjainak lelki állapota és más azoké, akik valami kis ügyben vannak bent...

7. Mennyire volt rád rossz hatással a bezártság? Hogy viselted fizikailag és/vagy lelkileg?

Én nehezen viseltem a bezártságot. Akadtak könnyebb és nehezebb időszakok. Ez nagyon sok mindentől függött. Először is, hogy milyen hírek érkeztek otthonról, aztán, hogy éppen milyeneknek láttam az esélyeim a szabadulásra, végül, de nem utolsó sorban, hogy éppen elviselhető vagy kevésbé elviselhető zárkatársakkal voltam-e összezárva. Ha épp nagyon rossz volt, akkor mindig eszembe jutott Wass Albert Csaba című regényének egy gondolata: "Aki alulra került, hadd érezze, attól lesz erős."

8. Sokan tévhitben élnek, hogy milyen is valójában bent. Mondj egy két olyan dolgot ami nem köztudott..

A zuhanyzóban szappanfelvételes történetekkel én nem találkoztam, a közhiedelemmel ellentétben előzetes házakban ilyen nincs. Letöltős házakról (elítéltek közötti helyzetről) nem tudok nyilatkozni, ott nem jártam és remélhetőleg nem is fogok. Egyébként minden börtön más és más. Én fél napot töltöttem a Markó utcai BV-ben, a Gyűjtőben csak átutazóban jártam, egyébként végig a Venyige utcai BV-ben voltam. Ott négy személyesek a zárkák. A körlet zárt, fegyház fokozatú, nem járnak-kelnek a fogvatartottak zárkáról-zárkára a szinten. A kevés és minőségtelen élelmet is a zárkába adják be műanyag-csajkákban a tátikán keresztül. Napi egy óra sétára mindenkinek joga van. Ilyenkor egy szint sétálni kívánó fogvatartottjait egyszerre viszik fel, ami 60-70 embert jelent.

9. Mondtad, hogy az edzés nagyon fontos bent. Hogy sikerült kondiban tartanod magad?

A börtönben az erősebbnek van igaza. Minél kisportoltabb valaki, annál nyugodtabban és gondtalanabbul telnek ott a napjai, mert inkább a gyengéket és a gyámoltalanokat találják meg maguknak a kötekedősebb cigányok. Én éppen nem vagyok egy nagydarab ember, de nagy hangsúlyt fektettem a mozgásra. Az utolsó kettő hónap kivételével végig edzettem. A sétálóudvaron húzódzkodtam, tolódzkodtam, futottam, a zárkában is tornáztam. A feszültséglevezetés miatt is fontos a testedzés.

10. Milyen sűrűn láthattak téged a család és az ismerősök?

Előzetes letartóztatásban csak családtagokkal engedélyezik a kapcsolattartást, ismerősökkel egyáltalán nem. Átlagos fogvatartottaknak a Venyige utcai BV-ben hetente háromszor 10 perc telefonálási lehetőségük volt, levelet korlátlan mennyiségben adhattak ki, az elsőbbségi levelek 2 nap alatt ki- és beértek, beszélőre pedig havonta egy órára nyílott lehetőség. Én azonban nem "átlagos" fogvatartott voltam, nekem 8 hónapon keresztül korlátozták a kapcsolattartásom. Ezen idő alatt nem telefonálhattam, a levelek átlagosan 1 hónap alatt értek ki majd be (a leggyorsabb 10 nap, a leglassabb 4 hónap alatt), ugyanis az ügyészség mindegyiket áttanulmányozta. Beszélőt három havonta egyet engedélyezett az ügyész, ami a következőképpen zajlott le: kéz- és lábbilincsben fogadhattam szeretteim a három havonta rendre beütemezett kihallgatásom előtt az ügyészségen. Eközben kettő-három kommandós, az ügyész és a titkárnője ült körülöttünk.

11. Végezetül köszönöm a lehetőséget és a válaszokat. Tudd, hogy mindig is veled leszünk, nem vagy egyedül! Utolsó szó joga a Tied!

Köszönöm a barátok, bajtársak önzetlen segítségét és kiállását mellettem (mellettünk), örök hálát érzek érte! Tartsunk össze szép hazánkért! Isten veletek!






A MÉDIA VESZÉLYEI:


A ma embere fel sem fogja hogy milyen veszélynek is van kitéve nap mint nap. Munkából hazaérve felbont egy jó hideg sört leül a televízió elé s elkezdi nézni azt. Fel sem fogja ami benne megy de elhiszi a legnagyobb badarságokat is. Elhiszi a legátlátszóbb hazugságot is. Rengeteg ilyen emberrel találkozok mindennap. Elég körül nézni a környezetedben vagy kimenni az utcára az egész tele van agymosott emberekkel. Együtt élünk, dolgozunk velük. Véleményem szerint nem a legfelelőbb megoldás velük szemben az. hogy lenézzük és a fejünket elfordítjuk, hanem épp az hogy segítő kezet nyújtsunk nekik és felnyissuk a szemüket, figyelmeztessük a mindennapok veszélyeire. Visszatérve a médiához. 1994-ben Siklósi Szilveszter elkészítette az Igazi Mao című filmjét. Ennek egy óra a műsor ideje. Maga a film Mao életéről szól. egy nagyon ügyes alkotást láthatunk. Lényegében ez egy kisérleti film, ami nagyon sok embert megtévesztett. Szabó István ( a Rokonok rendezője ) is a film vége fele kezdett gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Én csak ajánlani tudom, hogy aki olvassa ezt a cikket szerezze be és nézze meg. Majd ha meg akar győződni, nézesse meg rokonaival ismerőseivel és a végeredményt mindenki meglátja. Tehát kétszer is gondoljuk meg mit hiszünk el s mit nem. Ne szégyeljünk szelektálni az információ halmazból. A filmhez pedig mindenkinek jó szorakozást kívánok!



Végezetül:
„Figyelem, az imént látott filmből természetesen egy szó sem igaz. Minden állítása a fantázia szüleménye. Állítólagos dokumentumai meghamisítottak. Ön egy kísérlet részese volt. Be akartuk bizonyítani, hogy a legnagyobb képtelenség is elhitethető. Minden csupán attól függ, hogyan csomagoljuk mondandónkat.”
Az igazi Mao c. film készítőinek figyelmeztetése…


TRIANON EMLÉKNAP

Június 5-én a HVIM szervezésében Trianon emléknapot és felvonulást tartottak a budapesti Városligetben, Királydombon. Mi szombat reggel indultunk fel Budapestre, de 11 fele sikerült a helyszínre érni. Kicsit megkésve, de törve nem észleltük, hogy nem csak mi késtünk, hanem maga a rendezvény is 9:40-es kezdéshez csúszott vagy egy órát. Így nem sok mindenről maradtunk le. Az emléknap nagyszabású koncertsorozattal kezdődött... Sok-sok régi ismerőssel találkoztam. Volt olyan akivel több évvel ezelőtt sikerült legutoljára. Érdeklődve néztük a koncertsorozatot beszélgetés közben. Körül tekintve láttuk, hogy egyre több és több ember jön megállás nélkül. Viszont volt a napnak hátul ütője is, ami nem illett az emléknaphoz.. Ahogy telt az idő egyre több s több ember részegedett, aljasodott le. Egy órás késést sikerült tartani, így a felvonulás fél 6 körül kezdődött. Előtte és közben több szónok is szólt az emberekhez. Első állomás a szlovák utána pedig a román nagykövetség volt. Mindegyiknél kordonok és rendőrök. Atrocitás nem történt. Az utolsó beszéd a román nagykövetségnél volt. A rendezvény a Szózattal és a Székely Himnusszal ért véget. Az 5-6 ezres tömeg elég gyorsan felszívódott, így a forgalom pár perc elteltével a régi volt. Utána lementünk megnézni a Klub64 nevű helyet ami ezen a napon nyitotta meg a kapuit a nemzeti érzelmű embereknek. Igényesen kialakított helységbe belépve tátva maradt a szánk. Szépen felújított hely igényes berendezések mindenütt. Az idő szűke miatt nem maradhattam tovább ezért 8-kor el kellett indulnom haza. Mindent összevetve jó hétvége volt, csak a fent említett dolgot sajnálom.. Remélem a rendezőség jövőre fordítva csinálja majd, előbb a felvonulás aztán a koncertsorozat.
Mindenesetre gratulálok nekik!






ALBA REGIA

Alba Regia megyénk székhelye. Az egyik legnagyobb múltú magyar város, hajdani királyi székhely. A város területén már az újkőkorszakból (Kr.e.5. évszázad) is található emberi település nyoma. A római korban a közeli Gorsium a Balaton és a Velencei-tó között kereskedelmi utak fontos csomópontja volt. Ezen a területen keresztül vezettek a kereskedelmi utak a Móri-árkon és Veszprém környékén keresztül északra és nyugatra, délkeletre a Balkán-félszigetre, északkeletre a dunai átkelőhely felé, és végül a Balaton partjainál az Adria és Itália felé. Ma is a Dunántúl vasúti és közúti csomópontja.

A várost 972-ben alapította Géza Fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten. Ezek egyike a mai belváros. Géza kicsiny kővárat épített, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. Középkori latin neve Alba Regia volt.
István emelte Fehérvárt várossá és a királyság világi központjává, ő építtette a királyi bazilikát is. Évente kétszer tartottak itt királyi törvénykezési napot.1526-ig 43 magyar királyt koronáztak, és 1540-ig 15 királyt temettek Fehérváron.
A 11.században a város a szentföldi zarándoklatok fontos állomása volt. A középkorban a város jelentősen fejlődött, a mocsárból kiemelkedő dombokon elővárosok jöttek létre, ahol szerzetesrendek, kézművesek és kereskedők telepedtek le. 1222-ben II. András itt bocsátotta ki az Aranybullát mely tartalmazta a nemesek jogait, és a király kötelességeit. Ez az okmány volt 1848-ig a magyar alkotmány alapja.

1242 tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A középkorban virágkorát élő város képét nagyjából 1490-ig számtalan metszeten örökítették meg.
A mohácsi csatát követően Buda 1541-ben került a török kezére, majd 1543-ban Fehérvár is elesett. Innentől 1688-ig a város végig török kézen volt, eltekintve egyetlen évtől: 1601-ben a várost átmenetileg sikerült visszafoglalni. A török hódoltság idején a város lakosságának nagy része elmenekült, az élet a városban szinte lehetetlenné vált. A megszállók csak néhány épületet emeltek, és sokat leromboltak, illetve az elhanyagolt épületek rommá váltak. Ennek a pusztulásnak esett áldozatul a középkorban még Európa-hírű pompás királyi bazilika is. A török igazgatási beosztás szerint a város a budai vilajet fehérvári szandzsákjának volt a székhelye.

A 18. század kezdetétől a város újabb felvirágzását élte. A helyi magyar és szerb lakosokhoz német és morva lakosok költöztek. 1703-ban kapta vissza a város a szabad királyi város rangot, de nem lett többé az ország fővárosa. A város fejlődése az 1720 és 1870 közötti képeken jól követhető. 1777-ben Mária Terézia az egyik újonnan alapított püspökséget székhelyévé tette a várost. A püspöki palota a királyi bazilika egykori területének egy részére települt, építéséhez sokat felhasználtak az egykori templom kövei közül.
A reformkori nemzeti öntudatra ébredés hatása olyan erős volt, hogy a túlnyomórészt német lakosság is fokozatosan beolvadt a magyarságba. 1848. március 15-én a fehérvári polgárság és fiatalság is csatlakozott a forradalomhoz. A forradalom és az azt követő szabadságharc leverése után az időközben óriásira nőtt Budapest árnyékában Fehérvár alig iparosított agrárvárossá vált.
A királyi törvényszéknek, a megyei főügyészségnek és a fogháznak helyt adó épületkomplexum 1902-ben készült el.
A két háború között, a trianoni békeszerződés után viszont fellendülés következett be, a háborús előkészületek miatt több nagyüzemet alapítottak.
A II. Világháború után erőltetett iparosítás következett. Többek között alumínium-hengerművet és motorjárműgyárat alapítottak. A város életében hosszú ideig az Ikarus autóbuszgyár és a Videoton rádió- és televíziógyár volt a legfontosabb munkáltató. A középkori városfalakon kívül mindenütt nagy lakótelepek épültek, a belváros azonban megőrizte barokk karakterét. A legjelentősebb barokk épületek a székesegyház, a püspöki palota és a Városháza.

Az elmúlt évtizedek régészeti kutatásai sok középkori maradványt tártak fel a város területén, amelyeket restauráltak és kiállítottak. A Romkertben találhatóak a román kori bazilika maradványai és I. István király szarkofágja a 11. századból.
(Forrás: Wikipédia)